SPOTIFY TOP 10
Közelgő események
No upcoming events
Ács Dániel, azaz Daniel Nike 2011 óta aktív tagja a magyar elektronikus zenei életnek. Egyedi stílusát a szórakozóhelyeken – akkor még csak bulizó szerepben – eltöltött idő formálta, alakította napjaink végeredményéig. A zene végtelen szeretete sarkallta arra, hogy 2014-től már saját dalain dolgozzon teljes erőbedobással. A sikerre nem kellett sokat várni… 2016-ban ‘Bettina’ zenéjével elsöpörte az addigi nehézségeket, az egyik legnépszerűbb underground lemezlovassá nőtte ki magát, szinte pillanatok alatt. Olyan helyekre hívták meg fellépni, mint Costa Rica, és olyan volumenű színpadokat járt meg, mint a Balaton Sound. Nagybetűs világsztárok előtt melegítette már a terepet, mint például Timmy Trumpet, Vini Vici, Tujamo, Headhunterz, Julian Jeweil, Fisher, Veerus vagy Matt Sassari. Kötelező eleme minden magyar fesztiválnak, rendezvénynek. Egy igazi ikonnak számít a magyar fiatalok széles körében. Számos közreműködés, EP és mix megjelenés született kezei között. A legtrendibb kiadók kezdték el sorra felkarolni zenei megfejtéseit, mint a Reload Records, Beat Therapy Records, PP Music, Natura Viva, Mainground Music vagy a Stickrecordings. Ezeket a zenéket olyan nagy nevek játszották már világszerte, mint UMEK, Stefano Noferini és Pete Tong. A kemény és alázatos munka végül szakmai berkekben is beért. 2017-ben az előkelő harmadik, 2018-ban a közönség szavazatai alapján, majd 2019-ben már a szakma szavazatai alapján ítélték neki a Ballantine’s Music Awards ‘Az év underground DJ-je’ díjat.
Azonban Daniel Nike nem csak a lejátszók mögött áll helyt titáni tehetséggel. Számtalanszor bizonyította, hogy az éjszakai élet minden területén igyekszik otthagyni kéznyomát. Több saját szervezésű rendezvénysorozat köthető nevéhez, ilyen például a Daniel Nike Birthday Series, Chill ‘n’ Cheers vagy a mindig telt házzal futó Anymood események.
Daniel Nike számára a zene az önmegvalósítás. Minden, amiben az érzések kendőzetlenül megmutatkozhatnak. Hihetetlen elánnal veti bele magát mindenbe, hogy közönségének hétről-hétre a legjobbat adhassa… Egy éjszakát, amikor mindenki az lehet, aki lenni akar. Daniel Nike #soseállmeg!
MIXEK
ESEMÉNYEK
No upcoming events
BOOKING
KAPCSOLAT
DANIEL NIKE


© 2022 Daniel Nike® – Minden jog fenntartva.